Doboktatás felnőtteknek

A zenetanulás nincs időhöz kötve!

Van, aki tanult zenélni az általános iskolában, és van – talán ők vannak többségben – akiknek ez kimaradt. Szerencsére az igazság az, hogy soha nincs késő elkezdeni valamit! Így van ez a zenével, a dobolással is.
Az ideális kép az, amikor valaki, a munka mellett rendszeresen zenél, és sportol valamit, akár hobbi szinten, akár profin. Igazán felemelő, amikor valakinek otthon nem az a legtöbb, amit tehet, hogy bekapcsolja a tévéjét, vagy lapozgatja a közösségi oldalakat, hanem például ahogy hazaér, leül a hangszeréhez, és egy-két órán át egyszerűen csak örömzenél.
Tehát elkezd dobolni tanulni. Szépen, rendszeres időközönként eljár órákra, és egyre ügyesebbé válik. Összeismerkedik néhány hasonló érdeklődésű, szintén hobbi zenésszel, majd lemennek egy próbaterembe, és kipróbálják, milyen is együtt zenélni. Alapítanak egy hobbi zenekart, és hetente, kéthetente összejönnek, és örömzenélnek. Pár havonta szerveznek egy koncertet, ahova elhívhatják az ismerőseiket, és ahol nagy valószínűség szerint mindenki igazán jól fogja magát érezni.

És még mindig arról beszélünk, aki felnőtt korában, a munka mellett, egyszercsak eldöntötte, hogy kipróbálja, milyen is lehet egy új dologba belefogni, legyen az például a dobolás. És rájövünk, hogy ezt tényleg kár lenne kihagyni, és hogy a zenetanulás tényleg nincs időhöz kötve! ☺

Törj ki a szürke hétköznapokból és valósítsd meg az álmod!

Ha nem szeretnél lemondani az álmaidról, hogy megtanulj dobolni, zenélni, akkor ne vesztegesd az időd!
További információkért töltsd ki ezt az űrlapot, én pedig felveszem Veled a kapcsolatot, hogy megbeszéljük a beiratkozás részleteit!

Ezért fontos, hogy olyan telefonszámot, e-mail címet adj meg, amin biztosan elérlek!

Doboktatót keresel?

+36 70 282 7128